Kozmikus előadások

- A csillagokat is lehozom az égről a hallgatóságnak - mondta tréfásan Bánfalvi Péter csillagász, a zalaegerszegi Diák-szigeten (Zala Pláza emelet) tartott előadásán.

Balmorál az alkotóházból

"Miközben a nemzetközi helyzet fokozódik, az író elvtársak érvényes igazságot fogalmaztak meg: "Csoda világ ám, csoda korban élünk"!" Január 20-án mutatja be a Hevesi Sándor Színház Hamvai Kornél "Szigliget" című darabját, melynek alapjául Michael Frayn - kortárs angol író, drámaíró - Balmoral című műve szolgált.

Lakásszínház és mesebalett

Folyik a munka, sok néző jár a színházba, így csupa jó hírről lehet beszámolni - kezdte év eleji sajtótájékoztatóját dr. Besenczi Árpád igazgató, aki az intézmény idei terveiről számolt be. Mint mondta a bérletesek száma nőtt; míg a tavalyi évadban 8570 fő váltott bérletet, addig idén 9530 darabot adtak el. A következő évadban szeretnék elérni a bűvös tízezret.

Pro Cultura Keszthelyen

A Magyar Kultúra Napjához kötődő keszthelyi ünnepség keretében, a Balaton Színház Simándy-termében adták át a város kulturális életében kifejtett kiemelkedő tevékenység elismeréséül, az önkormányzat által alapított "Pro Cultura Keszthely" kitüntető címet.

A ritmus volt a közös nyelv

A Keresztury Dezső ÁMK Alapfokú Művészeti Iskolája nemrégiben meghívást kapott a németországi, Recklinghausenbe (Marltól 10 kilométerre), ahol egy egyhetes nemzetközi táncprojekten vehettek részt január elején.

Csizmás Kandúr a Griffben

Rafit, a macskát túl sok mindennel nem lehet már felizgatni. Még a szülinapi zsúrja se nagyon hozza lázba; jobban örült volna, ha hagyják csendben a kanapé végében szunyókálni. Ha azonban azt nézzük, hogy Rafi éppen 322 éves, talán nem lepődünk meg a viselkedésén.

Márciustól kéttermes a Fontana mozi

A közelmúltban egy olyan hétszemélyes kistermet alakítottak ki a tavaly közönségbaráttá előlépett, és hazai viszonylatban a legolcsóbbnak kikiáltott Fontana mozi épületében, ahol egyebek mellett művész -és rajzfilmek, és egyéb különleges filmalkotások tekinthetők meg szerény, ötszáz forintos jegyárért.

- KERESÉS A HONLAPON -


zalamedia