34 tonna italos kartondobozokból

Eddig több mint 34 tonna, vagyis négy városi autóbusz tömegével megegyező italos kartondobozt gyűjtöttek az óvodás és iskolás korú gyerekek az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) szeptember végén kezdődött gyűjtőprogramjában.

 

 58 ezer iskolás és óvdás vett részt a programban

 

A programot Debrecenben, Dunakeszin, Kaposváron, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Siófokon, Szegeden, Szekszárdon, Székesfehérváron, Tiszafüreden és Veszprémben, valamint Budapest X., XIV., XVI., XVII., XVIII. és XIX. kerületében hirdette meg az IKSZ a helyi szolgáltatók bevonásával a tanév elején - közölte a gyűjtés kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.

A gyűjtésben összesen 277 intézmény mintegy 58 ezer iskolása és óvodása vesz részt, az intézmények az összegyűlt mennyiséggel arányosan díjazásban részesülnek. Az egyik iskola tanulói már több mint egy tonna italos kartont gyűjtöttek, így hamarosan átvehetik a 100 ezer forintos különdíjat.

A kezdeményezés sikerére való tekintettel az IKSZ a korábban bejelentett 50 tonnáról 60 tonnára emeli a gyűjtés mennyiségére vonatkozó célkitűzését a tanév végéig. A program célja felhívni a gyerekek és szüleik figyelmét arra, hogy az italos karton szelektíven gyűjthető és újrahasznosítható.

Az italos kartondobozok legkevesebb 75 százalékban jó minőségű papírból készülnek, egy fából átlagosan 5300 doboz gyártható. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek által gyűjtött 34 tonna - vagyis körülbelül egymillió darab - kartondoboz összegyűjtésével mintegy 190 darab fát mentettek meg a kivágástól.

Az IKSZ megalakulásának kezdete, 2004 óta 2 százalékról 19 százalékra nőtt 2011 végére a szelektíven összegyűjtött és újrahasznosított italos - tejes és gyümölcsleves - kartondobozok aránya Magyarországon. Ez az arány összesen 2300 tonna, vagyis 79,8 millió darab italos kartondoboz összegyűjtését és újrahasznosítását jelenti. Az újrahasznosítása révén 2011-ben több mint 15 ezer fa menekült meg a kivágástól.

Egy magyar háztartásban átlagosan évente 125 italos kartondoboz válik hulladékká, amelyből 23 darab kerül a szelektív gyűjtőedényekbe. Az IKSZ célja, hogy 2012 végére 22 százalékra emelkedjen a szelektíven gyűjtött italos kartondobozok aránya Magyarországon.

- KERESÉS A HONLAPON -


zalamedia