Gyilkosság a parkerdőben

Emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya egy 21 éves zalaegerszegi fiatalember ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 11-én, szombaton késő este megölte a 18 éves középiskolás lányt. A holttestet a rendőrök a Parkerdőben találták meg. A feltételezett elkövető ezután autóba ült és a 76-os főúton Sármellék és Fenékpuszta között balesetet szenvedett. A mentők a keszthelyi kórházba vitték, ahol rendőrök őrzik.

gyilok

18 éves lány az áldozat – érettségi előtt állt

Ennyi a hivatalos tájékoztató, amit vasárnap reggel a rendőrség kiadott. Estig a különböző hírportálokon és a közösségi hálón részben megerősített információk szerint a gyilkosság áldozata B. Júlia, a Kölcsey gimnázium érettségi előtt álló tanulója. A gyanúsítottat B. Barnabás 21 éves főiskolai hallgatót – akit a nap folyamán Keszthelyről a zalaegerszegi megyei kórházba szállítottak – őrizetbe vették. A fiatalember Sármellék közelében autójával egy fának csapódott és a fejét érte az ütés. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint a tragédia oka az volt, hogy a lány szakítani akart Budapesten tanuló barátjával.

Northoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn ígért bővebb tájékoztatást.

- KERESÉS A HONLAPON -


zalamedia