Hiteles a zalai sajtó

A média hitelességére, felelősségére és küldetésére hívták fel a figyelmet ma a szabad sajtó napja alkalmából rendezett sajtóreggelin a Megyeházán. A megyei sajtóorgánumok képviselőit a Zala Megyei Kormányhivatal, a megyei önkormányzat, a rendőr-főkapitányság és több zalai intézmény vendégelte meg.

szabadsajto1

Sajtónapi fogadás a Megyeházán

Dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, mint mondta, március 15-én nemcsak az 1848-49-es szabadságharc kitörésére, hanem a szabad magyar sajtó napjára emlékeznek, hiszen a 12 pont első követelése éppen a cenzúra eltörlése volt. A kormánymegbízott felhívva a figyelmet a szakmai tisztességre úgy értékelt, hogy az elmúlt időszakban számíthattak a sajtó korrekt együttműködésére, melynek révén kellő nyilvánosságot kaptak a kormányzati döntések és a kormányhivatal munkája.

Dr. Pál Attila, a Zala Megyei Önkormányzat elnöke szintén a hiteles tájékoztatás fontosságáról beszélt, kiemelve azt, hogy zalai sajtó munkatársai szakmai alázattal és szeretettel végzik munkájukat. Mint mondta, az elmúlt két évben kritikákat fogalmazott meg, idén azonban eltekint ettől, mert nincs mit bírálnia. Mindazonáltal szívesen veszik a sajtó véleményét, amiből igyekeznek tanulni. Méltatta, hogy az országos médiában egyre nagyobb figyelmet kapnak a zalai hírek, ami a megye vezetői és az itt élő emberek számára nagyon fontos.

szabadsajto2

Prok József rendőr ezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság főtanácsosa az állomány és főkapitány nevében is köszönetét fejezte ki. A sajtó munkatársait a rendőrség legfontosabb stratégai partnerének nevezte, hangsúlyozva a hiteles és felelősségteljes tájékoztatás fontosságát.

Egri Gyula tűzoltó ezredes, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója elmondta, a sajtó munkatársaira nem csak a beavatkozásokról szóló tudósítások kapcsán támaszkodhatnak, hanem felvilágosító munkájukban is. Ez többek között hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt három évben nem volt halálos szénmonoxid-mérgezés a megyében.

Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója kiemelkedőnek értékelte a sajtó munkáját. Mint fogalmazott, intézményeikben a sérült emberek és gyerekek ellátása során speciális feladatot végeznek, melyet a sajtó révén ismerhet meg és támogathat a közvélemény.

Kajári Attila, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Zalaegerszegi Tankerületének vezetője korrekt tájékoztatást kérve, szintén megköszönte a sajtó munkáját.

- KERESÉS A HONLAPON -


zalamedia